Life coaching

Életünk színpadán több szerepet játszunk párhuzamosan és egyszerre. 
Minden szerepben helyt akarunk állni a legjobb énünket nyújtva, azonban ez gyakran zavarokat okoz bennünk, hiszen elfáradunk, kimerülünk, nem találjuk a káoszból kivezető utat, vagy éppen nem tudjuk, melyik utat válasszuk.

Ha te is az utadat keresed, mást akarsz, de még nem tudod mit, keress meg, együtt tisztázzuk és elindulsz azon az úton, amit a legjobbnak ítélsz meg.

Nálam empátiával, elfogadással és támogatással találkozol, mely megerősíti a benned éledező változás megvalósítását. Támogatlak és elkísérlek azon az úton, melyet te választasz és a szükséges lépéseket is te választod meg a kitűzött célod eléréséhez.
A kiegyensúlyozott élet egy jobb élet, mely neked is megvalósulhat. Csak te kellesz hozzá! Tedd meg az első lépést és keress meg, segítelek, kísérlek az utadon.
 

Pedeman Consulting

A coaching folyamat során feltárulnak előtted eddig rejtett képességeid is, melyek alkalmazásával jobbá teheted saját és mások életet is. 

Szembesülsz saját tévedéseiddel úgy, hogy azokat kijavítva, sokkal több erőforrásod lesz a pozitív jövőd alakításában.

Sokkal többre vagy képes, mint azt te valaha is gondoltad volna. Gyere velem, megmutatom a szebb és színesebb világot úgy, hogy a lépéseket önállóan te teszed meg és én támogatlak, kísérlek az utadon. 
Mély élménybeszélgetéseink során ismered fel a benned rejlő értékes képességeidet. Konzultációink időpontját és helyszínét előre egyeztetjük, hogy a leghatékonyabban tudjunk együtt dolgozni. 

A következő témákban tudok támogatást nyújtani:

önbizalom építése, erősítése
önismeret fejlesztése
reális énkép tisztázása és erősítése
párkapcsolati elakadások
munka / karrier– magánélet egyensúly
időgazdáskodás
jövőkép – karrier – értékrend tisztázása
jelen- és jövőkép összehangolása
életközép válság
konfliktuskezelés
stressz kezelés
erőszakmentes kommunikáció alkalmazása
sürgős döntéshozatal elősegítése, felmerülő kérdések tisztázása

Rapid coaching

Ha életed bármely területén bizonytalan vagy, de SÜRGŐSEN döntened kell, keress meg, segítek tisztázni a helyzetet annak érdekében, hogy a számodra legjobb döntést tudd meghozni.