Iskolára felkészítő foglalkozások
Pedagógusi pályám során gyakran tapasztaltam, hogy a magas csoportlétszám
és a munkáltatói elvárásoknak való megfelelés nem tette és nem teszi lehetővé, hogy minden gyermek saját tempójában haladhasson a fejlődés útján.
Véleményem szerint a differenciált nevelés és fejlesztés segíti elő a leghatékonyabban a gyermek fejlődését és iskolai életre való felkészítését.
Fontosnak tartom az érzelmi biztonság kialakítását és az érzelmi intelligencia fejlesztését, mellyel stabil alapokra építve fejlődik a gyermekek szocializációs képessége is.
Minden gyermek másképpen reagál az őt ért környezeti hatásokra, ingerekre, ezért hangsúlyozottan figyelek a gyermekek érzelmi és értelmi szükségleteire és ennek megfelelően választom meg a fejlesztéshez szükséges eszközöket és témákat, ezzel is hatékonyabbá téve az új vagy ismétlődő információk befogadását. A foglalkozások során hangsúlyozottan fejlesztem a gyermek azon részképességeit, melyben elmaradást vagy lassabb fejlődést tapasztalok. Célom, hogy az iskolában harmonikus, kiegyensúlyozott és megalapozott tudással rendelkező gyermekek kezdjék meg tanulmányaikat, akik örömmel és szorongástól mentesen küzdik le az esetleges akadályokat is.